Ezúttal az Arany János Általános Iskola 3.b és a Szent Gotthárd Általános Iskola 3.a osztályos tanulói merülhettek el abban a varázslatos és humoros világban, amit az író teremt. A találkozó távolról sem egy hagyományos könyvbemutató vagy felolvasás: sokkal inkább egy interaktív, sodró lendületű „mese-show”, ahol a gyerekek nemcsak hallgatói, hanem aktív alakítói is a történeteknek. A szerző híres arról, hogy nem hagyja ellustulni a közönségét: a „szellemi kalandokat” hol dinamikus mozgásos etapok törik meg, hol pedig különböző szerepekbe bújva válnak a mesék részesévé a közönség tagjai. Volt olyan bátor önkéntes, aki magát az írót is „túszul ejtette”, hogy váltságdíjként újabb történeteket csaljon ki belőle. Ugyanakkor a cél nem csupán a szórakoztatás, hanem az olvasás megszerettetése. Ahogy az előző találkozó után, úgy talán ez alkalommal is, többen kedvet kapnak ahhoz is, hogy a könyvtár polcairól leemeljék a szerző műveit, mint a délelőtt bemutatott „Puszirablók” vagy „A rettegő fogorvos” című köteteket. Köszönjük Balázsnak ezt a felejthetetlen délelőttöt! Bízunk benne, hogy a diákok egy életre szóló útravalót kaptak: olvasni nemcsak hasznos, de hihetetlenül menő és szórakoztató dolog is.
- Részletek
- Kategória: Hírek
-
By Sulics Petra
Sulics Petra
- Találatok: 299
Amikor a könyvek életre kelnek - Ismét nálunk járt Vig Balázs
Vannak író-olvasó találkozók, amik után csendesen távoznak a gyerekek a könyvtárból és van a „Vig Balázs-féle”, ami után még az iskola folyosói is a poénoktól visszhangoznak.
Programajánló
Legfrissebb híreink
-
Novemberi folyóirat-ajánló és felhívás
2026-10-30 -
Várjuk szeretettel könyvtárunkban!
2026-10-30
Keresés az oldalon
Keressen minket
06-94-380-113
konyvtar@mfvk.hu
9970 Szentgotthárd,
Széll Kálmán tér 2.
Nyitvatartás
| Felnőtt részlegünk: | |
| hétköznapokon | 8:30 - 12:00 és 13:00 - 17:00 |
| szombaton | 8:30 - 12:00 |
| Gyerekkönyvtár részlegünk: | |
| hétköznapokon | 13:00 - 17:00 |
| Médiatár és hírlapolvasó részlegünk: | |
| hétköznapokon | 8:30 - 12:00 és 13:00 - 16:30 |
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
44
45
46
47
48
49
Hasznos oldalak
Copyright © 2026 Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU Általános Nyilvános Licenc alatt kiadott szabad szoftver.
